A cím, akár egy vezetői tréning alcíme is lehetne, hiszen az olykor egyre dagadó multi cégek részlegein ez egy valós probléma. Nemcsak azért, mert hirtelen felduzzad az apparátus, hanem, hogy minden fogaskerék, azaz munkatárs a helyére kerüljön méghozzá úgy, hogy a frissen érkező személy egy pillanatig ne érezze magát kiszolgáltatottnak.
A vezetők itt többféle praktikával operálhatnak. A hozzám legközelebb álló megoldás az, amikor a „főnök” úgy érzi, hogy meg van a helyes jelölt, akkor a csapat többi munkatársával is megismerteti az esetleges új érkezőt, aki elbeszélget a többiekkel, belekukkant a napi munkamenetbe, – hacsak pár percre is -, és ebből már mindenkinek van érzelmi „lenyomata”. Így a „régi motorosok” is megbeszélhetik a vezetővel, hogy szimpatikus-e az adott illető vagy sem. Ha a kémia működik, nincs más hátra, mint a felvétel.
Gondolom, sokan váltottak már munkahelyet, sokunknak kellett új környezetben helytállnunk. A kollégák között több csoporttípust ismerek:
- az ügybuzgó, aki mindent szeretne megmutatni az újonnan érkezőnek
- a nemtörődöm, akit egy pillanatig sem érdekel az új kolléga személye
- a versenyzőtípus, aki csak azt mérlegeli, vajon a frissen jövő, jobb-e nála és csak idő kérdése, hogy mindezt be is bizonyítsa
Az új kolléga, ilyenkor csak felméri a terepet, – jobb híján úgy sem tehet mást, és próbál igazodni a már jól kialakult hierarchiához. Csodák nincsenek. Ha jól dolgozik, előbb-utóbb a munkatársak megkedvelik, ha nem végzi jól a munkáját, a csapat kiveti magából, és elkeseredett küzdelem veszi kezdetét a szürke hétköznapokkal.
Na, de lévén, hogy csapatépítő cég vagyunk, ezért mindig a lehető legjobb megoldást szeretnénk nyújtani partnereinknek, így az sem titok, hogy számtalan olyan csapatépítő tréninget tartunk, ahol elsődleges célunk az új munkaerő vagy munkaerők integrálása. Legfontosabb szempont, hogy a célszemély, végig úgy érezze magát a csapatépítő tréning során, mintha már ezer éve ott dolgozna. A tréninget vezetőknek, ilyenkor arra kell koncentrálniuk és a csapatfeladatokat elosztaniuk, hogy a főhangadók vagy nemtörődömök (lásd. fentebb), ne tudják elnyomni személyiségükkel az új belépőt. Amennyiben ez sikerül, akkor lényegesen meggyorsítja a részlegen belül a befogadás folyamatát. Persze, nem titok, hogy az új munkaerőnek is igyekeznie kell, és ha valóban egy rúgóra jár az agya a többiekkel, akkor a csapat egy újabb értékes, boldog és lelkes munkaerővel rendelkezik, ami nem elhanyagolható a mai világban.